Szurkolástól volt hangos a jégpálya

2021.febr.28.

Szombaton Szarvas rendezte meg az U10-es korosztály aktuális tornáját, ahová a Csabai Farkasok és a Kecskeméti Sólymok neveztek, így mindenki kétszer játszott egymással 2×18 perces mérkőzést. Első tornák volt ebben a korosztályban, ezért ismeretlenek voltak az ellenfelek számunkra.

 Az első meccset a csabaiak ellen játszottuk, ahol kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, de a befejezések nekünk sikerültek jobban, így sikerült legyőznünk a Farkasokat több góllal. Rögtön pihenő nélkül a kecskemétiek következtek, akikben egy nagyon jól korcsolyázó és korong biztos csapatot ismertünk meg, hiába küzdöttünk nem hagytak esélyt a győzelemre.

 Kis pihenő után ismét a Farkasokkal találkoztunk, akik próbáltak visszavágni, de nekünk jobban sikerült összpontosítanunk és megint győzelemmel jöttünk le a pályáról.

A Sólymok ismét nagy iramot diktálva estek nekünk, de sikerült felvenni velük a harcot és sokáig fej-fej mellett estek a gólok, kapusunk is  z Orcák viszont kihasználták, hogy elfáradtunk és ha minimálisan is, de jobbak voltak nálunk.

Gratulálok a csapatnak a szép és eredményes játékhoz, csak így tovább.

A szarvasi csapat tagjai:

Kapus: Patay Sára
1. sor: Patay Panna, Petrovics Soma, Darida Zoé/Patay István
2. sor:  Bánfi Anna, Petrovics Kató, Lestyan Sára Lotti
3. sor:  Bánfi Péter, Csengődi Péter Keve, Kozák Viktor

Köszönöm az egyesület tagjainak és a szülőknek, hogy segítséget nyújtottak a szarvasi tornák lebonyolításához és a résztvevő csapatok színvonalas megvendégeléséhez.